Miután a média a szörnyű norvég mészárlás körülményeit taglalta napokig, ma végre felmerült a kérdés: volt-e társadalmi támogatása Norvégiában vagy Európában ennek az őrültnek, aki „a kulturális marxizmustól és iszlám térnyeréstől” kívánta megvédeni hazáját. Reménykedhetünk benne, hogy az ámokfutó tette csak elrettenti az európaiakat a zsákutcába vivő szélsőséges véleményektől. Mert az emberi természet bőrszíntől függetlenül képes a szörnyűségekre.
A média jelenlegi tanácstalansága azonban még a másik oldalra is billentheti az ügyet. Bár a CNN a a líbiai háborús tudósítót, Nic Robertsont is Norvégiába küldte, talán nem volt a legjobb döntés az English Defense League elnökének a szájába nyomni a mikrofont. Más neo-náci ideológiák mellett, rájuk hivatkozott ugyanis Breivik manifesztója, az apránként világot látó kommunikációs terv részeként.
Nem hiába, hogy a norvégok nem adtak médianyilvánosságot a kihallgatásának: ahogy az arab országokban sem adják a nemzeti televízióba az iszlám szélsőségeseket, nincs szükség rá, hogy Európában terroristák véleményét hallgassuk.
A kérdésre válaszul tehát, norvég oldalról a politikusok azt hangsúlyozzák, hogy Breivik nem élvezett társadalmi támogatást, és, hogy tette nem fogja megváltoztatni a nyitott társadalom alapvető értékeit. Amennyire támogatható ez a kivételes hozzáállás, annyira kétségtelen az is, hogy egyes európai országok jobbra tolódásával, egyre több lett a hivatalosan megfogalmazott intolerancia, és a szélsőségesekkel kötött politikai kompromisszum.
Ijesztő volt látni, amikor Belgiumban, a federáció évekig elhúzódó vergődésével, felbomlott az a „cordon sanitaire” -nek nevezett megállapodás, aminek értelmében a belga és főkép a flamand parlament, a kilencvenes évektől fogva távol tartotta a szélsőjobboldali Vlaams Blokot, nem beszélve a már korábban bekövetkezett holland Pim Fortuyn, illetve a dán People’s party fordulatáról.
A populista és bevándorlás ellenes véleményeket nem olyan régen már politikai akciók is követték, amik természetesen, az Európai Unió közösségi vívmányaival ellenkező előjelűek. Dánia csak pár hete vezette be a határellenőrzést a szélsőjobb nyomására, és a nyugdíjreform megszavazásáért cserébe, és még két hónap sem telt el azóta, hogy Olaszország a La Destrának engedve -és Franciaország támogatásával- kérelmet nyújtott be a schengeni határok „ideiglenes visszaállításának” lehetőségére, amit - sokak megdöbbenésére - végig is vittek az Unión. Ezt az esetet érdemes lesz közelebbről is megvizsgálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése