VI. Mohammed június 17-én tette közzé az új alkotmány szövegét, amit három hónapon keresztül vitattak meg a pártok. Két hetet adott az embereknek, hogy értelmezzék a szöveget, a szavazás most pénteken lesz. Kisebb tüntetések vannak Casablancában és Rabatban, de arra lehet számítani, hogy a reformalkotmány átmegy. Majdnem kereszteztük a király útját Tetouan felé :)
Később részletesen.
2011. június 27., hétfő
2011. június 26., vasárnap
Az elégedetlenek Madridban
2011-06-12
Madridban még mindig az utcán vannak az „elégedetlenek”. A kerületekben állandósították a vasárnapi gyűléseket, ahol többek elmondása szerint, nehézkes a döntéshozás, annyira demokratikus. Még a sikkes Salamanca negyedben is alakult egy forradalmi bizottság, pedig a kerület az idősödő spanyol felsőréteg fészke. Három évig laktunk ott.
Az igazi probléma mégsem a döntéshozás mikéntje, hanem az, hogy – az önkormányzati választásokon elsöprő Néppárti győzelem után – a bizottságoknak nincsen valós tárgyalópartnerük. A Néppártnak láthatóan teljesen mindegy, hogy mi történik az utcán, és politikai csatorna nélkül, a bizottságok egyre kevesebb eséllyel maradnak fenn. A mozgalmat átfogó politikai erő alapításáról pedig még nemigen született döntés.
Egy dolgot azonban fontos tisztázni. Ellentétben a nemzetközi sajtó vélekedésével, ezek az emberek nem csupán, vagy nem főként a gazdasági problémák miatt mentek az utcára. Azt megtehették volna a 3 és fél éve tartó gazdasági krízis alatt, máskor is. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a társadalom egyes csoportjai, a múltbeli események kapcsán, azt érezték, hogy véleményük nincsen megfelelően képviselve a spanyol kétpártrendszerben. Az addig elfojtott elégedetlenséget egyértelműen az arab tavasz vitte ki az utcára.
A névtelenek („Anonymous”) nevezetű internetes csoport például akkor hördült fel, amikor a márciusban életbe lépett „ley Sinde” szigorúan korlátozta az internetes letöltéseket. Ugyanez a csoport jutott be nemrég az USA hatósági adatbankjába, a török, jordán, egyiptomi marokkói és bahreini kormány rendszerébe, intézett komplex támadást az FMI ellen a „Görög művelet”nek hívott akcióval , amivel a Valutaalap kölcsönpolitikáját támadták, és kommunikációjukban, az átláthatóság, az emberi jogok és a szólásszabadság mellett álltak ki.
Derültséget okozott az, ahogyan a névteleneket üldöző spanyol rendőrség, a terrorizmus elleni harcban elsajátított szókészletével, többször is a szervezet „lefejezéséről” értekezett (cúpula). Hiszen az Anonymous lényege éppen az, hogy nincsen kupolája, mindenki csatlakozhat hozzájuk, akinek van számítógépje és megtalálja a szervert. A legenda szerint, mielőtt ezek az internauták az utcára mentek volna a Guy Fawkes maszkokkal (V for vendetta c. filmből), azt sem tudták, hányan vannak.
Szintén spontán tömörülés a „Democracia real ya!”. Az ő szlogenjük a korrupció ellenesség, és kifejezetten erősek azokban a régiókban, Valencia, Alicante, ahol köztudott, az önkormányzat irdatlan mennyiségű építkezési kenőpénzt szivárogtattott el mindenki szeme láttára. A “PP és a PSOE son la misma mierda” kiabálták a májusi lázban, ami a kétpártrendszert fenntartó választási rendszer reformját követelte.
Májusban az „igazi demokraták”, más szervezetekkel együtt, és nagy társadalmi támogatással a hátuk mögött összeírtak egy tucat konkrét követelést, és mindvégig hangsúlyozták, hogy eredményeket akarnak. Éppen a kormányzó párt válaszolta vissza nekik azt, ami aztán egyes médiumoknak kapóra jött a spanyol tűntetések egyszerű értelmezéséhez: „Ezeknek a fiataloknak a nagy része nem vett részt a demokratikus átalakulásban, a gazdasági válság súlyosan érinti őket, de tulajdonképpen nincsenek tisztában a politikával”. Erre egy madridi polgár csak azt válaszolta az El Pais hasábján „Lehet, hogy Önök megélték a diktatúra átalakulását demokráciává, de mi most demokrácia helyett igazi demokráciát akarjuk, és ezért valószínűleg Önöknek kellene jobban a politikával foglalkozni.” Egyenlőre úgy néz ki, hogy a PP-t visszaszavazó önkormányzati választásokon a nagypolitika nyer, pedig a közvéleménykutatások szerint, a 15-M mozgalom követeléseinek a spanyolok 71%-a most is igazat ad.
Madridban még mindig az utcán vannak az „elégedetlenek”. A kerületekben állandósították a vasárnapi gyűléseket, ahol többek elmondása szerint, nehézkes a döntéshozás, annyira demokratikus. Még a sikkes Salamanca negyedben is alakult egy forradalmi bizottság, pedig a kerület az idősödő spanyol felsőréteg fészke. Három évig laktunk ott.
Az igazi probléma mégsem a döntéshozás mikéntje, hanem az, hogy – az önkormányzati választásokon elsöprő Néppárti győzelem után – a bizottságoknak nincsen valós tárgyalópartnerük. A Néppártnak láthatóan teljesen mindegy, hogy mi történik az utcán, és politikai csatorna nélkül, a bizottságok egyre kevesebb eséllyel maradnak fenn. A mozgalmat átfogó politikai erő alapításáról pedig még nemigen született döntés.
Egy dolgot azonban fontos tisztázni. Ellentétben a nemzetközi sajtó vélekedésével, ezek az emberek nem csupán, vagy nem főként a gazdasági problémák miatt mentek az utcára. Azt megtehették volna a 3 és fél éve tartó gazdasági krízis alatt, máskor is. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a társadalom egyes csoportjai, a múltbeli események kapcsán, azt érezték, hogy véleményük nincsen megfelelően képviselve a spanyol kétpártrendszerben. Az addig elfojtott elégedetlenséget egyértelműen az arab tavasz vitte ki az utcára.
A névtelenek („Anonymous”) nevezetű internetes csoport például akkor hördült fel, amikor a márciusban életbe lépett „ley Sinde” szigorúan korlátozta az internetes letöltéseket. Ugyanez a csoport jutott be nemrég az USA hatósági adatbankjába, a török, jordán, egyiptomi marokkói és bahreini kormány rendszerébe, intézett komplex támadást az FMI ellen a „Görög művelet”nek hívott akcióval , amivel a Valutaalap kölcsönpolitikáját támadták, és kommunikációjukban, az átláthatóság, az emberi jogok és a szólásszabadság mellett álltak ki.
Derültséget okozott az, ahogyan a névteleneket üldöző spanyol rendőrség, a terrorizmus elleni harcban elsajátított szókészletével, többször is a szervezet „lefejezéséről” értekezett (cúpula). Hiszen az Anonymous lényege éppen az, hogy nincsen kupolája, mindenki csatlakozhat hozzájuk, akinek van számítógépje és megtalálja a szervert. A legenda szerint, mielőtt ezek az internauták az utcára mentek volna a Guy Fawkes maszkokkal (V for vendetta c. filmből), azt sem tudták, hányan vannak.
Szintén spontán tömörülés a „Democracia real ya!”. Az ő szlogenjük a korrupció ellenesség, és kifejezetten erősek azokban a régiókban, Valencia, Alicante, ahol köztudott, az önkormányzat irdatlan mennyiségű építkezési kenőpénzt szivárogtattott el mindenki szeme láttára. A “PP és a PSOE son la misma mierda” kiabálták a májusi lázban, ami a kétpártrendszert fenntartó választási rendszer reformját követelte.
Májusban az „igazi demokraták”, más szervezetekkel együtt, és nagy társadalmi támogatással a hátuk mögött összeírtak egy tucat konkrét követelést, és mindvégig hangsúlyozták, hogy eredményeket akarnak. Éppen a kormányzó párt válaszolta vissza nekik azt, ami aztán egyes médiumoknak kapóra jött a spanyol tűntetések egyszerű értelmezéséhez: „Ezeknek a fiataloknak a nagy része nem vett részt a demokratikus átalakulásban, a gazdasági válság súlyosan érinti őket, de tulajdonképpen nincsenek tisztában a politikával”. Erre egy madridi polgár csak azt válaszolta az El Pais hasábján „Lehet, hogy Önök megélték a diktatúra átalakulását demokráciává, de mi most demokrácia helyett igazi demokráciát akarjuk, és ezért valószínűleg Önöknek kellene jobban a politikával foglalkozni.” Egyenlőre úgy néz ki, hogy a PP-t visszaszavazó önkormányzati választásokon a nagypolitika nyer, pedig a közvéleménykutatások szerint, a 15-M mozgalom követeléseinek a spanyolok 71%-a most is igazat ad.
Budapest-Rabat: 15 óra
2011 június 11.
Magyarország egyes nemzetközi útirányoktól, bármilyen közel legyenek is, teljesen el van vágva. Június hónapban például csak 15 óra utazással, két átszállással, egy kisebb vagyonért lehet Rabatba jutni. Miközben az utazási irodákban mindenféle charteres programokat ígérnek - egy hetes üdülést a menetrend szerinti repülőjegyem áráért - elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaki ne üdülni menjen Marokkóba. Hosszas jegykeresés után végül madridi pihenővel tudok Rabatba utazni, (ami nincsen ellenemre.) Hogy ne menjen mégsem annyira simán, a reptéren kiderül, hogy érvénytelen a jegy: a jegykereső nem hajtotta végre a foglalást, újat kell venni...
Magyarország egyes nemzetközi útirányoktól, bármilyen közel legyenek is, teljesen el van vágva. Június hónapban például csak 15 óra utazással, két átszállással, egy kisebb vagyonért lehet Rabatba jutni. Miközben az utazási irodákban mindenféle charteres programokat ígérnek - egy hetes üdülést a menetrend szerinti repülőjegyem áráért - elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaki ne üdülni menjen Marokkóba. Hosszas jegykeresés után végül madridi pihenővel tudok Rabatba utazni, (ami nincsen ellenemre.) Hogy ne menjen mégsem annyira simán, a reptéren kiderül, hogy érvénytelen a jegy: a jegykereső nem hajtotta végre a foglalást, újat kell venni...
2011. június 10., péntek
Egyiptom februárban
Marianna kezében a telefonnal sétált a Tahrír tér felé azon a reggelen. Barna haja az arcát csapdosta, olajos bőrén tükröződött a nap. Hosszan pásztázta a tömeget, és nem félt. Közben én meg arra gondoltam: milyen szerencsém van, hogy itt lehetek vele.
Egyszerűen nem tudtam volna otthon maradni. A sok, tévé előtt elszívott cigaretta már egyébként is az egészségemre ment, akkor már inkább a forradalom menjen az egészségemre, gondoltam. Más kérdés - és ez volt végül a késlekedés oka - hogy erről az elméletről nem sok embert tudtam meggyőzni. Még Hosamot sem, akinek az édesanyja és a testvére Kairó közepén voltak.
Nagyon különbözőek az emberek, véltem, ahogy a forradalom kitörésének harmadik napján, azon a pénteken, a brüsszeli Kairó bárban néztük, hogyan ég a Nemzeti Demokrata Párt épülete. Hosam kezében mobil volt, felváltva hívta a légitársaságot, és az édesanyját, egészen addig, amíg ez utóbbival a vonal meg nem szakadt. Hátborzongató volt megélni, ahogy élőben elvágták az internetet és a telefonvonalakat, és ekkor már éreztük, hogy nem babra megy a dolog. Láncban szívta a cigarettát, de még ekkor sem volt meggyőződve arról, hogy Kairóba kell utazni. Egy külföldi nővel meg végképp nem akart volna a forradalomban landolni, pedig kilenc éve dolgozik pilótaként. Szerinte a felkelést nem tervezték meg rendesen, nagyon rossz irányba megy, én meg biztosan veszélyben lennék. Nem egy forradalmár típus.
Amíg ezen töprengtünk - én mentem volna, ő nem vagy talán, majd később -, a füstből két tizenhét év körüli fiú alakja rajzolódott ki. Reggel még Kairóban voltak, de láthatóan nem tudták eldönteni, hogy jó heccnek, vagy komolyan vegyék a dolgokat. Azt mondták, iszonyú tömeg van a reptéren, és már nem nagyon lehet onnan kijönni. Közben az Egyptair weboldala is bedöglött, így már csak Sam intézkedhetett volna..
Egyedül mégsem ugorhatok neki...mondta a józan ész. Egy hétig bírtam még a huzakodást, amely során minden ígéret kudarcot vallott, aztán egy idő után már csak azt éreztem, hogy fel kellett ülnöm arra a repülőre, még akkor is, ha kerülővel megy, hogy a kora délutáni kijárási tilalom előtt érkezzek meg. Így hát a Bécsen keresztül foglaltam jegyet Kairóba.
Ahogy felszállt a repülő, hirtelen megnyugodtam. Becsuktam a szemem és Germanus Gyula jutott eszembe. A Kelet Varázsa c. könyvében írja: „Reggeli álmomból ez a hangulat ébresztett fel, hogy az alvás álmából a valóság álomszerű világába keljek át, amely gyakran gazdagabb, színesebb és sejtelmesebb volt, mint az álmok elképzelése. A jelen összeolvadt a múlttal, a távolságok egybeforrtak, mintha gyerekkorom emlékei és ifjúságok évei szakadatlan láncot alkottak volna„
Germanus fiatalkorában Törökországba ment tanulni, kiművelte magát a térség történelméből, önszorgalomból megtanult vagy három közel-keleti nyelvet, és aztán ebből élt, amíg az egyiptomi elit díszdoktorrá nem avatta...Nagy tudós volt, de számára fel sem merültek azok a kérdések, amik most az egyiptomi utcán vannak. Voltak az előzőnél kevésbé fennköltebb mondásai is. Például az egyik kedvencem: „Kairó közepén, ahogy Budapesten is, folyó hömpölyög, a Nílus.”
Amikor megláttam a sárga homokot alul, az a jól eső érzés kerített hatalmába, amit az ember visszatéréskor érez egy ismerős helyre, vagy egy belső tájra. Az ideális állapotot csak a földre szállás szakította meg. Kicsit izgultam, de egy újonnan szerzett ismerős szerencsére segített megvenni a vízumot, majd megvárta, hogy Abdelrahman -régi barátom - kijut-e a reptérre. És valóban, nemsokára megjelent a kedves arcú Abdel, bekötött karral. A vágást a harcokban szerezte, és láthatólag nagyon büszke volt rá. Meglepett a fittsége. A skypon kórházat emlegetett, és hogy a disznó besúgók teljesen szétvágták a kezét. Ahogyan a négy napos kötést elnéztem, egy kicsit mégis eltúlozta a dolgot. Ép kezével elkapta a csomagom, és már robogtunk is befelé Kairóba.
A harmadik tanknál, aminek a tetején katonák majszolták a szendvicset a legnagyobb közönnyel, a kocsik ugyanúgy dudáltak mint nyáron, férfiak és nők bevásárlószatyorral jöttek szembe, a gyümölcsös nyitva volt, már megértettem, hogy a sajtó megint felfújta a dolgot. Itt nem volt élelmiszerhiány. „Itt nincsen semmi gond, csak a belvárosban, mondták a fiúk, miközben a turista programot szerveztek nekem. Akarok-e kirándulni a piramisokhoz, mert ugyan be vannak zárva, de egy órára kinyittathatják valami ismerősön keresztül, vagy netán… csak nem a Tahrírra jöttem kirándulni?
Már aznap este a téren voltunk.
Egyszerűen nem tudtam volna otthon maradni. A sok, tévé előtt elszívott cigaretta már egyébként is az egészségemre ment, akkor már inkább a forradalom menjen az egészségemre, gondoltam. Más kérdés - és ez volt végül a késlekedés oka - hogy erről az elméletről nem sok embert tudtam meggyőzni. Még Hosamot sem, akinek az édesanyja és a testvére Kairó közepén voltak.
Nagyon különbözőek az emberek, véltem, ahogy a forradalom kitörésének harmadik napján, azon a pénteken, a brüsszeli Kairó bárban néztük, hogyan ég a Nemzeti Demokrata Párt épülete. Hosam kezében mobil volt, felváltva hívta a légitársaságot, és az édesanyját, egészen addig, amíg ez utóbbival a vonal meg nem szakadt. Hátborzongató volt megélni, ahogy élőben elvágták az internetet és a telefonvonalakat, és ekkor már éreztük, hogy nem babra megy a dolog. Láncban szívta a cigarettát, de még ekkor sem volt meggyőződve arról, hogy Kairóba kell utazni. Egy külföldi nővel meg végképp nem akart volna a forradalomban landolni, pedig kilenc éve dolgozik pilótaként. Szerinte a felkelést nem tervezték meg rendesen, nagyon rossz irányba megy, én meg biztosan veszélyben lennék. Nem egy forradalmár típus.
Amíg ezen töprengtünk - én mentem volna, ő nem vagy talán, majd később -, a füstből két tizenhét év körüli fiú alakja rajzolódott ki. Reggel még Kairóban voltak, de láthatóan nem tudták eldönteni, hogy jó heccnek, vagy komolyan vegyék a dolgokat. Azt mondták, iszonyú tömeg van a reptéren, és már nem nagyon lehet onnan kijönni. Közben az Egyptair weboldala is bedöglött, így már csak Sam intézkedhetett volna..
Egyedül mégsem ugorhatok neki...mondta a józan ész. Egy hétig bírtam még a huzakodást, amely során minden ígéret kudarcot vallott, aztán egy idő után már csak azt éreztem, hogy fel kellett ülnöm arra a repülőre, még akkor is, ha kerülővel megy, hogy a kora délutáni kijárási tilalom előtt érkezzek meg. Így hát a Bécsen keresztül foglaltam jegyet Kairóba.
Ahogy felszállt a repülő, hirtelen megnyugodtam. Becsuktam a szemem és Germanus Gyula jutott eszembe. A Kelet Varázsa c. könyvében írja: „Reggeli álmomból ez a hangulat ébresztett fel, hogy az alvás álmából a valóság álomszerű világába keljek át, amely gyakran gazdagabb, színesebb és sejtelmesebb volt, mint az álmok elképzelése. A jelen összeolvadt a múlttal, a távolságok egybeforrtak, mintha gyerekkorom emlékei és ifjúságok évei szakadatlan láncot alkottak volna„
Germanus fiatalkorában Törökországba ment tanulni, kiművelte magát a térség történelméből, önszorgalomból megtanult vagy három közel-keleti nyelvet, és aztán ebből élt, amíg az egyiptomi elit díszdoktorrá nem avatta...Nagy tudós volt, de számára fel sem merültek azok a kérdések, amik most az egyiptomi utcán vannak. Voltak az előzőnél kevésbé fennköltebb mondásai is. Például az egyik kedvencem: „Kairó közepén, ahogy Budapesten is, folyó hömpölyög, a Nílus.”
Amikor megláttam a sárga homokot alul, az a jól eső érzés kerített hatalmába, amit az ember visszatéréskor érez egy ismerős helyre, vagy egy belső tájra. Az ideális állapotot csak a földre szállás szakította meg. Kicsit izgultam, de egy újonnan szerzett ismerős szerencsére segített megvenni a vízumot, majd megvárta, hogy Abdelrahman -régi barátom - kijut-e a reptérre. És valóban, nemsokára megjelent a kedves arcú Abdel, bekötött karral. A vágást a harcokban szerezte, és láthatólag nagyon büszke volt rá. Meglepett a fittsége. A skypon kórházat emlegetett, és hogy a disznó besúgók teljesen szétvágták a kezét. Ahogyan a négy napos kötést elnéztem, egy kicsit mégis eltúlozta a dolgot. Ép kezével elkapta a csomagom, és már robogtunk is befelé Kairóba.
A harmadik tanknál, aminek a tetején katonák majszolták a szendvicset a legnagyobb közönnyel, a kocsik ugyanúgy dudáltak mint nyáron, férfiak és nők bevásárlószatyorral jöttek szembe, a gyümölcsös nyitva volt, már megértettem, hogy a sajtó megint felfújta a dolgot. Itt nem volt élelmiszerhiány. „Itt nincsen semmi gond, csak a belvárosban, mondták a fiúk, miközben a turista programot szerveztek nekem. Akarok-e kirándulni a piramisokhoz, mert ugyan be vannak zárva, de egy órára kinyittathatják valami ismerősön keresztül, vagy netán… csak nem a Tahrírra jöttem kirándulni?
Már aznap este a téren voltunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)